Edzés közben nálunk előfordul, hogy a napelem a téma

napelem áraNem olyan régen dolgozom ezen a pályán, mint személyi edző, de szerencsére sikerült már most akkora vendégkört kiépítenem, ami kitölti a mindennapjaimat. Ez azzal is együtt jár, hogy nagyon sok féle emberrel találkozom nap, mint nap, róluk szeretnék nektek mesélni most.

Az edzés egy olyan elfoglaltság, amit kortól, nemtől és foglalkozástól függetlenül bárki csinálhat. De általában mégis a fiatalabb korosztály az, aki többet megfordul nálunk. 50 év feletti vendégem talán nem is nagyon van, de a 30-as korosztályból szinte minden félefajta ember megfordul nálam.

Vannak az általánosságok, mint cicababák és gyúrós srácok, akik modellnek mondják magukat, de igazából fogalmam sincs, hogy mivel foglalkoznak. Nagy valószívűséggel valaki eltartja őket, hiszen a nap nagy részében semmit nem csinálna, vagy nálam vannak, vagy éppen vásárolgatnak valahol. Velük sokat nem tudok beszélgetni, mert nem sok mindenről van véleményük, az meg, hogy hol mennyibe kerül épp a farmer, annyira nem hoz lázba, szóval ugorjuk át őket.

Vannak a kétkezi munkások, akik abból élnek, hogy a két kezükkel dolgoznak. Ez elég egyértelmű. Érdekes, hogy bár ők egész nap mozognak, sokszor nagyon kemény fizikai munkát végeznek, még is eljönnek hozzám. Kérdeztem néhányukat, miért van ez, azt mondták, hogy ez más jellegű mozgás, mint ami munka közben van, ráadásul ilyen módon a szellemük is frissül és az állóképességük is nő, mert a munkához tartozó mozgást már megszokták, viszont itt feszegetik folyamatosan a határaikat.

Vannak köztük autószerelők, építőipari munkások, de a legjobb viszonyom egy sráccal van, aki egy napelemekkel foglalkozó cégnél dolgozik kivitelezőként. Nagyon érdekes dolgokat szokott a munkájáról mesélni, én pedig már rendesen elgondolkoztam rajta, hogy szereltetek egy napelemet a tetőre, annyira meggyőzően lelkes a témában.

De ez nem minden, hiszen van a harmadik csoportunk, az irodisták, akiknek a legindokoltabb, hogy hozzám járjanak, mert egész nap egy asztalnál görnyednek, elhal az összes izmuk, ha nem dolgoztatják. Néha előfordul, hogy megcsúszom egy-egy órával és összetalálkoznak a vendégek, így esett például, hogy a napelemes sráccal beszélgettem, mikor megérkezett az egyik irodista nő, és meghallotta, hogy épp azt boncolgatjuk, mennyi a napelem ára.

Rögtön rákapott a témára, mert mint kiderült, pont építkeznek és gondolkodnak napelemben is, de nem tudták kihez forduljanak és nem túl tájékozottak.

A srác megmutatta neki a cég weboldalát, ahol dolgozik, mert mint kiderült, ott nem csak rendelni lehet, hanem tanulni is, mert fent van egy csomó hasznos infó a napelemekkel kapcsolatban.

Így hozza össze az edzés az embereket és az érdekeket, szóval, ha van még benned kétség afelől, hogy elkezdj-e hozzám járni edzeni, vedd számításba, hogy nem csak bomba formát hozhatsz össze a nyárra, hanem még az is lehet, hogy segítséget kapsz például a napelemszerelésben, ha építkezel.